Címlapsztori
Hangfoglalás 2009
| 2009. október 02. 09:56 | 0
Nekem a tavalyi Hangfoglalás volt az első, amelyre sikerült eljutnom. Bizonyára olvastátok a cikkeket (aki kimaradt belőle, a lap alján talál linkeket) és láttátok a videókat, nagy buli volt. Tavaly 21500 látogató tette tiszteletét a Syma Csarnok erre berendezett 7500 m2-es területén, ami igen komoly szám. Persze hozzájárul ehhez az is, hogy 3 koncert kivételével (idén a 40-ből) a rendezvény teljesen ingyenes, de ettől függetlenül színvonalában megegyezik a MusikMessével vagy a NAMM-mal. Persze a nagy bejelentések, első próbák nem itt történnek, de legalább ráhangolódhatsz a téli ajándékozós szezonra és megmutathatod a családnak, hogy mennyi pénzt el lehetne tapsolni, de ehhez képest Te önfegyelmet gyakorolsz és csak egy kisebb vagyont tervezel elkölteni. :) Nézd meg jobb felbontásban, vagy töltsd le H.264-es formában itt.
Kiemelt cikkek
Hangfoglalás 2009: Krajczár Péter Roland Juno DI bemutatója
| 2009. október 09. 10:48 | 0
Annak ellenére, hogy basszusgitárosként már régóta örvendeztetett meg bármivel is a Roland/BOSS, mindig a hazai rolandosok bemutatói tetszenek a legjobban. Nyilván nem rossz zenészek, de mégsem azzal próbálnak meg hatni az emberre. Nem azt csinálják, mint sok más előadó, hogy hozza a kis motyóját, előad 3-4 számot, ami tele van utánozhatatlan trükkökkel és megköszönve a tapsot, hazamegy. Ez ugyanis nem a hangeszközt demózza, hanem a zenészt.
Hangfoglalás 2009: Artec hangcuccon szólt Kalmus Felicián és Hrutka Róbert
| 2009. október 08. 09:27 | 0
Kalmus Felicián nevével először a Korg.hu Zóna gitárblogján találkoztam, mint Marshall fejen, flangerrel és torzítóval kísérletező csellós. Hrutka Róbertet meg nem kell bemutatni. Sajnos az akusztikus hangszerek hangosítására, kiegészítőire szakosodott Artecről túl sokat nem tudtunk meg az előadásuk során, inkább egy mini koncertet láthattunk-hallottunk tőlük. Túl sokat nincs most időm rizsázni, inkább nézzétek a videót. Üt. Az előadást a pomázi Sicamber Trade Kft-nek köszönhetjük. Nézd meg jobb felbontásban, vagy töltsd le H.264-es formában itt.
Hangfoglalás 2009: Az Alapi Band-koncert
| 2009. október 04. 01:56 | 10
A szombati Hangfoglalás egyik legnagyobb eseménye volt számomra az Alapi Band fellépése. A Piköp.hu hasábjain eddig még nem volt példa arra, hogy koncertet mutassunk be. A koncertekben pont az a pláne, hogy olyat kap az ember (a hangnyomástól a fal adja a másikat), amit otthon nem tud.
Hangfoglalás 2009: Vígh Arnold bemutatja a Cort basszusgitárokat
| 2009. október 03. 07:17 | 10
Ha szóba kerülnek Cort termékei, én is, HZ is méltatjuk őket, mert ár és teljesítmény viszonyában egyedülállóak, nem véletlen, hogy a Music-Man Sterling hangszerei is a Cort gyáraiban készülnek. Nyilván ezek a basszusgitárok nem vetekedhetnek egy teljesen kézzel készült hangszerrel, de nem is ez a cél. Olyan hangszerek ezek, melyet bátran lehet kezdőknek és haladóknak is ajánlani, és ami nem mellékes, hogy formában és anyaghasználatban is igen innovatívak, messziről felismerhetőek a Cort hangszerek. Nem véletlen, hogy szemmel láthatóan a Cort a legnépszerűbb kiállító.
Zoom G2
| 2009. október 02. 07:23 | 0
Bár a Zoom nem most dobta ki a címben említett effektjét, mégis túl sokat nem olvasni róla, azonban főleg, hogy most a használt piac fellendült, meglehetősen olcsón hozzá lehet egy-egy ilyen kütyühöz jutni. Hát akkor nézzük! A G2 a Zoom G sorozatának egyik kicsi tagja, a G2.1u annyiban különbözik, hogy van rajta expression pedál, és vagy 10 ezerrel drágább :) A 7-es sorozat pedig a több beállítási lehetőségen kívül egy előfokcsővel is rendelkezik, ára több, mint a duplája, ezért mi most az alap G2-nél maradunk.
Legfrissebb blogok
-
21 hét 4 nap óta0 hozzászólás
-
21 hét 5 nap óta0 hozzászólás
-
22 hét 2 nap óta10 hozzászólás
-
22 hét 3 nap óta10 hozzászólás
-
22 hét 4 nap óta0 hozzászólás
-
22 hét 4 nap óta0 hozzászólás
-
25 hét 1 nap óta3 hozzászólás
Friss hozzászólások
- A klasszikus gitárnyakat úgy
2 nap 23 óra - nem tudok dönteni
3 nap 3 óra - hát én visszaolvastam de
1 hét 20 óra - Ha visszaolvasol láthatod,
1 hét 2 nap - ?
1 hét 3 nap - Utoljára írom le, hogy ezek
1 hét 3 nap - A Harley Benton a német
1 hét 4 nap - kezdő
1 hét 4 nap - Srácok!
Nagyon szépen
1 hét 6 nap - Elektromosban a legolcsóbb,
2 hét 8 óra
-
27 hét 6 nap óta8 hozzászólás
-
30 hét 1 nap óta13 hozzászólás
-
30 hét 1 nap óta0 hozzászólás
-
30 hét 1 nap óta0 hozzászólás
-
30 hét 3 nap óta10 hozzászólás
-
1 év 30 hét óta
Legújabb riffletek
Legfrissebb fórum témák
Gitár
Gitár tanítás gitártanár gitár okatás gitártanítás
2010.02.07. - 13:49 | 0
Gitártanár, itároktatás Bp.-en IX. ker.
2009.09.06. - 13:20 | 0
Gitár/Bass gitár tanítás
2009.08.11. - 02:40 | 0
Basszusgitár
első hangszer
2009.12.31. - 14:04 | 2
BASSZUSGITÁROS KERESEK
2009.08.20. - 18:59 | 0
Jeti Vámpír pickupok
2009.07.19. - 17:31 | 2
Billentyűs
Zenekar alapítása
2009.08.05. - 19:30 | 1
Casio CTK-591 szinti jóval a bolti ár alatt!!
2009.04.28. - 13:28 | 0
Zongora oktatás
2008.12.09. - 08:46 | 4
Stúdió
Kombó felvételének rögzítése HOGYAN?
2009.07.17. - 17:14 | 10
Homestudio
2008.08.07. - 08:55 | 2
Milyen mikrofont vegyek?
2008.08.07. - 08:54 | 3
Bolhapiac
Effektek eladók!
2010.01.26. - 10:04 | 0
Korg Trinity ProX 88 HDR
2009.09.23. - 10:58 | 2
Yamaha P90 stage piano
2009.09.23. - 10:57 | 4
Legnépszerűbb fórum témák
Gitár
Milyen gitárt vegyen egy kezdő?
2009.05.27. - 21:07 | 33
A világ legrondább gitárjai
2008.08.06. - 16:47 | 11
Magánórák Jani J. Szentkirályinál
2009.05.12. - 10:13 | 7
Basszusgitár
Bongo kékes fekete színben
2008.08.05. - 16:26 | 3
Jeti Vámpír pickupok
2009.07.19. - 17:31 | 2
első hangszer
2009.12.31. - 14:04 | 2
Billentyűs
Zongora oktatás
2008.12.09. - 08:46 | 4
Eladó Roland Ep-760 digitális zongora
2008.08.07. - 09:02 | 1
Zenekar alapítása
2009.08.05. - 19:30 | 1
Stúdió
Kombó felvételének rögzítése HOGYAN?
2009.07.17. - 17:14 | 10
Milyen mikrofont vegyek?
2008.08.07. - 08:54 | 3
Homestudio
2008.08.07. - 08:55 | 2
Bolhapiac
Jackson Fusion SX Professional
2009.08.11. - 16:13 | 8
Jackson DK2T
2008.08.05. - 20:13 | 6
Ellopták!
2009.07.21. - 22:13 | 5




