Tonnányi fotó és videó várható az idei London International Music Show-ról!
Jó híreim vannak. A héten megrendezett London International Music Show-ról tonnányi anyagunk lesz, jó minőségben. Papp Zsolti felajánlotta, hogy mivel Londonban székel, ezért a kedvemért kinéz a rendezvényre szombaton, és készít pár interjút, nomeg dokumentálja, ahogy Pálfi András remélhetőleg megnyeri a Guitar Idol 2009-et :) Aztán elfelejtette, hogy szombatra már megvan a repülőjegye, de helyette Somogyi Csilla és Mogyoróssi Miklós vállalta, hogy felvesznek nekünk mindent, amit tudnak. Ez nagyon kedves tőlük, mert azon túl, hogy egyáltalán nem ismerem őket és a Piköpről sem volt tudomásuk még jelentős költségekbe is verték magukat (például csak emiatt vettek 3 db. akkut kamerához, ami többtízezer Ft-os tétel), sőt, a belépő és parkolóbérletet is ráérek utólag rendezni. Jövőhétre vettem ki szabit, hogy össze tudjam vágni az anyagot.
A kameráról pontos infót nem tudok, de mivel MP4-be rögzít és HDD-s, ezért biztosan több, mint elég lesz. Csilla egész szombaton Skype-on lesz.
Szóval gyerekek valamit majd ki kell találnunk, hogy tudjuk mindezt meghálálni. Külön extra, hogy Bandi kísérői is fognak fotózni és kamerázni, illetve ígéretet kaptam arra, hogy melegében elhozhatom majd az anyagot.
Igyekeztem összeírni interjúkérdéseket, főleg olyan gyártókat gondoltam megszólítani, akik nem lesznek majd jelen az idei Hangfoglaláson, de Magyarországon is jelen vannak, például Gibson, Ashdown és még sokan mások. Ha szeretnél kérdéseket feltenni a gyártóknak, írd meg hozzászólásként!
| Műveletek: | |
| Cimkék: |
Kapcsolódó tartalmak
- Blog Pálfi András interjú a Guitar Idol 2009 kapcsán
- Hír Előrehozott választások: Guitar Idol 2009
- Blog Hangfoglalás 2009
- Blog LIMS 2009: A három Terror (Orange)
- Blog Hangfoglalás 2009: Krajczár Péter Roland Juno DI bemutatója
- Blog Hangfoglalás 2009: Artec hangcuccon szólt Kalmus Felicián és Hrutka Róbert
- Blog Hangfoglalás 2009: Az Alapi Band-koncert
Legfrissebb blogok
-
41 hét 6 nap óta0 hozzászólás
-
42 hét 4 óra óta0 hozzászólás
-
42 hét 4 nap óta10 hozzászólás
-
42 hét 5 nap óta10 hozzászólás
-
42 hét 6 nap óta0 hozzászólás
-
42 hét 6 nap óta0 hozzászólás
-
45 hét 2 nap óta3 hozzászólás
Friss hozzászólások
- köszönöm szépen a választ
1 óra 21 perc - Hát szerintem biztos, hogy
1 nap 19 óra - Te, én Harley Bentont tuti
1 nap 21 óra - Fogalmam nincs, nem ismerem a
1 nap 21 óra - SG-ből az Epiphone g400 meg a
1 nap 21 óra - Szerintem a GnR hangzás a
1 nap 21 óra - Venni vagy nem venni?
2 nap 14 óra - Venni vagy nem venni?
2 nap 14 óra - hello kezdő sg gitárt
1 hét 26 perc - Helló,
Vennék egy Harley
1 hét 1 nap
Kulcsszavak
-
48 hét 1 nap óta8 hozzászólás
-
50 hét 2 nap óta13 hozzászólás
-
50 hét 2 nap óta0 hozzászólás
-
50 hét 3 nap óta0 hozzászólás
-
50 hét 4 nap óta10 hozzászólás
-
1 év 50 hét óta






Megérkezett Csilláéktól az
Megérkezett Csilláéktól az „anyag”, a minőségtől le fogtok menni hídba (utólag derült ki, hogy Miklós videós múlttal rendelkezik és a zenebizniszben utazik). Egyelőre a feliratokat készítem, szóval kis türelmet. Ilyeneket sikerült lencsevégre kapni, mint a Guitar Idol 2009 egyben + interjú Pálfi Bandival, TC Electronic, Korg, VOX, Taylor, Yamaha, Peavey, Blackstar, Ernie Ball/MM, Roland. Több is lett volna, de néhány standon nem volt olyan ember, aki a kérdésekre válaszolni tudott volna vagy lámpalázas volt a host :D .
A Basszusműhely.hu találkozó is nagyon jó lett, olyan hangszereket hoztak a srácok, hogy letettem arról, hogy valaha is „márkás” hangszerre pénzt adjak. :)
Szóval figyeljétek a Piköpöt, minden nap lesz 1-2 riport, amit felteszek, no és persze többszáz képet.
Ne csigázz minket, toljad ki
Ne csigázz minket, toljad ki azokat a videókat! MOST!
Te mit gondolsz erről?