Ugrás a tartalomhoz

Video: BOSS GT-10 bemutató (Sántha Gábor, Hangfoglalás 2008)

Your rating: Nincs (10 votes)

A BOSS GT-10 multieffekt bemutatójára 40 perccel előbb érkeztem. A kamerámat tölteni kellett, a nap végére elfáradtam, így a Roland (aki a BOSS tulajdonosa is) standjánál lébecoltam.

A bemutató nagyon jól sikerült, egyedül az zavart – ami a Roland standjánál jellemző volt – hogy csak fülessel lehetett élvezni a bemutatókat (azzal viszont nagyon), mivel „nem akarunk másokat zavarni” címszóval sajnos pont annyi hang jött csak ki a végfokokon, hogy a mellettem levő V-drum puffogását elnyomja. Nade ezt majd Te is hallani fogod.

De nagy csúfság is történt. Sántha Gábor beállította a Fender Stratocasterét, elpróbált pár riffet majd elviharzott. Csak én álltam ott a kamerámat hálózatra dugva, mikor visszaért és belecsapott a lecsóba. Azaz belecsapott volna, ha nem fagyott volna ki a GT-10. Huzogatták a kábeleket ki-be, és az a szervező, aki látta, hogy csak én hédereztem a multieffekt környékén elengedett egy olyat, hogyaszondja „lehet valaki hozzányúlt”. Nos, köszönöm, nem állítottam el semmit. Nem, nem a konkurencia küldött, hogy tegyem tönkre a demót, ellenben a magam szerény eszközeivel hajtom Nektek az ingyenreklámot. Nem esett jól. Majd megnyugszom.

Szóval kifagyott az effekt, Sántha mester pedig ki- majd bekapcsolta (biztos Windows CE fut a cuccon ;) ), és indulhatott a móka. Többféle stílusból kaptunk ízelítőt, kezdve egy vastag metalfutammal, végezve egy hendrixes fuzz- zal. Mint írtam, a Roland standjánál elég halk a felvétel, de nem élvezhetetlen.

 
Gyártó:
Cimkék:

Szerző: Aries (Fehér János)

Aries képe

A Piköp.hu társalapítója, főleg a technikai részletekért felel. 16 éves korától basszusgitározik, előtte 6 évig trombitált. A progresszív, kísérletező, dallamos zenét kedveli, ezen belül mindenevő. Ha zenél, leginkább egy Hohner B-Bass Pro4 bőgővel, egy Trace Elliot GP4 combóval és egy BOSS GT6B effekttel teszi, fájlalja, hogy egyre kevesebb ideje jut rá.

thamas képe

Letöltés hogyan?

Hogy lehet letölteni a videót? Sehol nem látok dowload linket. Regisztrálni kell? Vagy mit?

Aries képe

Kattints a video alatti

Kattints a video alatti linkre („Nézd meg jobb felbontásban...”), majd az oldal jobb alsó sarkában látsz egy ilyet: „Please join Vimeo or log in to download the original file. It only takes a few seconds.” Miután beléptél, akkor ennek helyén fogod a letölthető fájlt is megtalálni. A többi videonál u.ez a helyzet, a Jackson DK2T video például HD-ben is letölthető.

Aries képe

Fel is vettem ezt a kérdést a

Fel is vettem ezt a kérdést a GYIK-ba.

thamas képe

Nem volt ott ;o)

Tuti hogy ez a szöveg eddig nem volt ott!! Most raktad ki! ;o))

Nem t'om hányszor megnéztem...

(Látom lessz még videó a hangfoglalásról! Csak hajrá, hajrá! A naptár szerint sokmindent meg akartatok nézni! Remélem néztétek helyettem is, ha már én idén nem tudtam menni...)

Aries képe

Igen, most tettem ki. Sajnos

Igen, most tettem ki. Sajnos a tervezettel ellentétben vasárnap nem tudtam kimenni, pedig a Yamaha szinti és a Tenori-on demókat nagyon megnéztem volna.

HZ képe

lesz bizony. felvettük a

lesz bizony. felvettük a yamaha clavinovákat, a parker pm20-at, a roland hd1-et, hohner és egyéb szájharmónikákat, carvin gitárokat, laney erősítőket + interjú, yamahát, az amarant saját készítésű gitárjait + interjú, csak adjatok időgépet is, mert meg kell vágni :D
Sántha Gábor képe

Köszi, hogy felraktad a

Köszi, hogy felraktad a videót. Az alatta lévő szöveget viszont nem értem. Szerintem senki nem akart bántani és biztos hogy nem gondolt senki arra, hogy Te állítottad el a GT-10-et. Nem hinném, hogy egy Hangfoglaláson ipari kémkedésből élne bármelyik konkurencia, ráadásul majd minden hazai forgalmazóval jóban vagyunk, sőt több igaz barátom is dolgozik más "konkurens" cégeknél.
A másik: 9 hónapja használom a GT-10-et, mindenhol és még sosem fagyott le, talán azért mert nem Windows fut alatta :). A videón látható hiba okát mind a mai napig nem értem, de ahol elektronikus berendezésekkel dolgoznak ott ez előfordul.
Sajnálom, hogy ezt a malőrt is rajta hagytad a videón, de Te biztosan tudod mi a célod ezzel...
Hajrá Magyarok!

Üdv: Sántha Gábor

HZ képe

Kedves Gábor. Bár csak a

Kedves Gábor. Bár csak a magam nevében beszélhetek, de szerintem egyszerűen azért maradt benn a videóban, mert nagyon sok anyagot vettünk fel, és Jani nem győzi megvágni őket, így inkább egyben hagyta, nem hinném, hogy bárkinek is személyes célja lett volna ezzel. Mindenesetre a bemutatót köszönjük, nagyon fasza volt, és GT-10 powa!!! Különben én már láttam GT-6-ot lefagyni, nem azt mondom, hogy tipikus, de azt sem, hogy ilyen nem fordult elő. Az akkori fagyás is még mindig megfejtésre vár :) Remélem nem maradt szálka benned ezzel kapcsolatban, tényleg jó kis bemutató volt. Rakkenroll!
Aries képe

Elnézésed kérem, ha úgy érzed

Elnézésed kérem, ha úgy érzed le akartalak járatni, egyáltalán nem állt szándékomban. Az, hogy rajtahagytam ezt a kis malőrt szerintem hasznos. Egyrészt megoldottátok a problémát, másrészt látszik, hogy nem kell ahhoz lúzernek lenni, hogy szétfagyjon. Szerintem ettől emberi, nem PR-szagú (a többi előadó bemutatóját sem vágom meg), és mindenképpen jól jöttetek ki belőle, az én szememben legalábbis. Az sem ciki, ha elszakad a húr és nem minősíti sem a húrkészítő céget, sem a gitárost. A játékod, a rákészülés pedig hibátlan volt, szerintem mindenki élvezte.

A félreértést akkor tisztáztuk, semmi gond. Akkor, ott viszont tényleg furán jött ki, hogy én árválkodok a kütyük méteres körzetében, majd jött az a szerencsétlen mondat. Mindegy, fátylat rá. Az ipari kémkedésről annyit, hogy állítólag volt bunyó a F****r-standon :)

Egyébként magam is boldog tulajdonosa vagyok egy BOSS GT-6B effektnek immár több, mint 6 éve. Az is fagy néha, bár úgy vettem észre akkor, ha komplexebb effektet használok és több húrt pengetek egyszerre. De egy kezemen meg tudom számolni, hányszor fagyott az évek alatt.

Egy szó mint száz: nekem tetszett a bemutatód, jövőre is felvenném ha leszel és nem kergetsz el :)

Balázs képe

Boss GT-10

Hello!

Olvastam h elég régóta használod a gt-10-et. Mik a tapasztalataid? hangzásban? és kinek ajánlod a pedált? Mert nekem pl ilyen pop rock dallamosabb, szép tisztább zenébe kellene vmilyne multi effekt most. Kösszi előre is a választ!!!

Üdv.:
Balázs

Sántha Gábor képe

Nem kergetlek

Nem kergetlek el, de ha szóltál volna adunk jelet a keverőből és akkor kicsit jobban szólna :).
Egyébként azért választottuk a fejhallgatós demós módszert, mert nem kívántunk részt venni a "hangversenyben". Ezt biztosan megtartjuk jövőre is csak több fejhallgató, esetleg nagyobb színpad és lehet, hogy kifelé a kis hangfalakon azért jobban megküldjük..

Legjobbakat, üdv: gábor

Aries képe

Köszönöm a felajánlást, élni

Köszönöm a felajánlást, élni fogok vele. Amikor ott voltam igyekeztem csendes megfigyelő lenni, amennyire lehetett, nem akartam alkalmatlankodni. A Tied és Pali bemutatója a körülményekhez képest egész jól hallható, viszont Péter fantomos alakítása iszonyat halk lett (fejemen volt a füles, nem tűnt fel), pedig olyan jól sikerült, hogy többször végighallgatnám csak úgy, a zene miatt. Na mindegy, jövőre igyekszem felkészültebb lenni.

Te mit gondolsz erről?

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <blockquote> <p>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Akkordok beküldéséhez az alábbi jelölést kell használni: [C-dúr:x,3,2,0,1,0]
  • You may use [inline:xx] tags to display uploaded files or images inline.

További információ a formázási lehetőségekről

Legfrissebb blogok

Twitter

Ha ide szeretnél csiripelni, akkor add ezt a karaktersort a Twitter üzeneted végéhez: #pikophu.

Szavazás