XVI. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor
2009. július 20-26. Szolnok-Tiszaliget
Turisztikai és Szabadidő Központ
Aki volt már a táborban az tudhatja, hogy amellett, hogy egy fantasztikus, pörgős hét alatt szórakozva tanulhat a legnagyszerűbb hazai és külhoni tanároktól, zenészektől, kemény munkát és komoly kihívást is jelent a tábori lét. Az elmúlt évek alatt igyekeztünk egyre nagyobb területet lefedni az oktatott tárgyak körében. Mára az alaphangszereken, (basszusgitár, billentyűs hangszerek, dob, gitár) a zenekari képzésen és az éneken túl állandóvá vált a hangtechnika, a házi stúdiózás és számítógépes oktatás, a hangszerépítés és alapanyag-ismereti kiegészítő órák, valamint az önérvényesítéssel és mentális kérdésekkel is egyre komolyabban foglalkozunk. Szóval nem kis feladat mindezt úgy koordinálni, hogy ebbe még férjen bele a tábori zenekarok próbalehetősége, az ő és a vendégként meghívott előadók koncertjei, minden arra jelentkező zenekar eljusson legalább egy teljes napnyi stúdiózási lehetőségig és legyen egy kis szabadidő is, amikor megemészthetjük ezt a rengeteg információt.
A keretek adottak... van egy hetünk, a helyszín zseniális mind tagoltságát, mind méretét tekintve: két nagy, egy közepes és hét kisebb terem + a stúdiózásra átalakított kis házak. Mindegyik dugig megrakva a világ legjobb hangszereivel, hang- és stúdiótechnikai eszközeivel. Csak kevesekben tudatosult, de amíg a Hangfoglalás kiállítást meg nem szerveztük, a Gitármánia tábor volt az ország legnagyobb hangszeres és hangtechnikai – szakmai – eseménye. S bár a Hangfoglalás gigászi 7500m2-nyi kiállításához nem mérhető, a jelentősége továbbra is megmaradt, hiszen nagyon célzott és egy egész hétig tart. Fontos visszacsatolás az importőröknek, hiszen egy hétig gyakorlatilag együtt élnek saját felhasználóikkal, az amatőr zenésztől elkezdve a tanárokon, a profi, vagy sztár zenészekig minden réteget érintően. Mindezt lényegesen nyugodtabb légkörben, mint a rohanó hétköznapokban, hiszen az egész tábor ordítva sugározza azt, hogy kommunikálj! Itt mindenki a zenéről, a hangszerekről, technikáról és az ezzel kapcsolatos történésekről beszél egész nap, sőt néha még azon túl is.
Épphogy befejeződött a tavalyi tábor, egészen pontosan a rá következő hét közepétől, a teljes állandónak mondható tanári és szervezői gárda között megindult a párbeszéd. Mindenki a tapasztalatokat értékelte, arról beszélgettünk, hogy hol és milyen változtatásokat, újításokat lehetne, kéne bevezetni. Először egy kicsit szkeptikusan álltam az egészhez, hiszen 15 éve van egy kialakult menete, kipróbált és jól bevált rendszere a tábor elképesztő mennyiségű programjának és annak megvalósíthatóságának. Valahogy úgy voltam vele, hogy nehezen tudtam volna elképzelni, hogy ehhez meghatározó módon – és a végeredmény tekintetében is jól – hozzá lehessen nyúlni. Aztán csak hallgattam a jobbnál jobb ötleteket, mígnem engem is magával ragadott az ötlettenger és újfent meggyőződhettem róla, hogy milyen nagyszerű és hozzáértő emberekkel vagyok körülvéve. Ennek eredményeként az idei évben teljesen megújítjuk a napi órarendet, amely mind a tanároknak, előadóknak, mind pedig a táborozóknak könnyebben végrehajtható és lazább napirendet jelent majd. Még nagyobb hangsúlyt fordítunk arra, hogy a nap végén a táborozókkal és a tanárokkal, valamint az épp ott tartózkodó hírességekkel közösen leülve – bográcsozás, vagy szalonnasütés – közben átbeszéljük az aznapi és az általános történéseket. A programban egyre nagyobb szerepet és több időt szánunk a tábori zenekarok felléptetésére, akár már kész zenekarként érkeztek, akár a zenekari órákra alakított bandákról legyen szó. Továbbra is hasznos felszerelésekkel és olykor kifejezetten nagy értékű berendezésekkel támogatjuk és díjazzuk az egyéni aktivitást és a szorgalmat.
A 2009-es fődíj az előző évhez hasonlóan egy GREG csöves gitárerősítő lesz, de reményeink szerint a többi díj is ugyanolyan gazdag kínálatot mutat majd, mint a tavalyi évben!
A tábor ideje alatt a bentlakóknak teljes ellátást, szállást és étkezést biztosítunk. A környéken lakók további két lehetőség közül választhatnak. Egy teljes körű bérlet, mely csak a szállást nem foglalja magába, és egy másik, mely az étkezést sem.
A leggyakrabban elhangzó kérdés... Ki vehet részt a táborban?
Bárki részt vehet tudás és képességi szinttől függetlenül, akit érdekel a zene, a hangszerek és a hangszeresek, vagy a hangtechnika világa. Akár olyanok is részt vehetnek, akik még el sem döntötték melyik hangszeren szeretnének tanulni.
Egyetlen kikötésünk csupán az, hogy 12 éves kor alatt hoznod kell valamelyik szülődet. Családi szállás is megoldható!
A bérletek ára:
A 2008-as árak nem változtak!
Teljes ellátással: 25.000 Ft.
Szállás nélkül:17.000Ft.
Szállás és étkezés nélkül:12.000Ft.
Jelentkezési határidő: 2009. július 10.
Jelentkezés módja: Belföldi postautalványon kell elküldeni a kiválasztott bérlet árát az alábbi címre:
Andrásik Bernadett
5200 Törökszentmiklós
Batthyány u. 84.
Személyesen pedig:
Andrásik Remo
1132 Budapest
Visegrádi u. 32-34. Fsz/1.
| Műveletek: | |
| Cimkék: |
Legfrissebb blogok
-
41 hét 6 nap óta0 hozzászólás
-
42 hét 4 óra óta0 hozzászólás
-
42 hét 4 nap óta10 hozzászólás
-
42 hét 5 nap óta10 hozzászólás
-
42 hét 6 nap óta0 hozzászólás
-
42 hét 6 nap óta0 hozzászólás
-
45 hét 2 nap óta3 hozzászólás
Friss hozzászólások
- köszönöm szépen a választ
1 óra 13 perc - Hát szerintem biztos, hogy
1 nap 19 óra - Te, én Harley Bentont tuti
1 nap 21 óra - Fogalmam nincs, nem ismerem a
1 nap 21 óra - SG-ből az Epiphone g400 meg a
1 nap 21 óra - Szerintem a GnR hangzás a
1 nap 21 óra - Venni vagy nem venni?
2 nap 14 óra - Venni vagy nem venni?
2 nap 14 óra - hello kezdő sg gitárt
1 hét 17 perc - Helló,
Vennék egy Harley
1 hét 1 nap
Kulcsszavak
-
48 hét 1 nap óta8 hozzászólás
-
50 hét 2 nap óta13 hozzászólás
-
50 hét 2 nap óta0 hozzászólás
-
50 hét 3 nap óta0 hozzászólás
-
50 hét 4 nap óta10 hozzászólás
-
1 év 50 hét óta






Te mit gondolsz erről?