Áttörés a digitális zongorák terén? Itt a Yamaha AvantGrand N3
A digitális zongora fogalma nem újdonság főleg egy olyan gyártó esetében, amely az elsőként rukkolt elő vele. Bizony a Yamaha volt az, aki 1983-ban YP-40 néven mutatta be az első digizongorát. Bár az elektronikus billentyűs hangszerek az elmúlt 25 évben olyan fejlődésen mentek keresztül, hogy rávertek minden másra, mégis, ha a pénz nem számít, a zenészek most is a régivágású húros hangszerek mellett törnek pálcát. Ennek oka nem csak a hangzás, hanem a billentés és a pedálok minősége meg sem közelítették a hagyományos társaikét. Az új AvantGrand ezen a képen kíván változatni.
Az AvantGrand egy hibrid hangszer, amely egy zongora minden megnyilvánulását igyekszik kompromisszummentesen visszaadni súly- és méretbeli csökkenések mellett. Ugyanazokat a billentyűket (ezek is a többi Yamaha zongoránál megszokott, elefántcsont hatású „New Ivory II”-ből készülnek), ugyanazt a kalapácsmechanikát használja, mint egy akusztikus hangszernél. Ez utóbbit ők Tactile Response Systemnek nevezik, és két külféle szenzor rendszerből áll: az egyik a „húroknál” figyeli a leütés erősségét, a másik a billentyűk alatt mér.
A háromutas hangszórókból (4 felül, 4 mélynyomó lent) nyilván sosem fog majd olyan hang előjönni, mint a szintén Yamaha tulajdonban levő Bösendorfer egyik „kilenclábas” versenyzongorájából. Ettől függetlenül a gyártó vaktesztjén neves mizsikusok is elcsúsznak, ami nem csoda, mivel a hangmintákhoz a donor egy 120000 USD-t érő CFIIIS versenyzongora volt.
Persze előnyök is vannak. Egyrészt nem kell hangolni, :) van metronóm, zengető, két fejhallgatókimenet, sztereo jack be- és kimenet, MIDI be- és kimenet valamint USB.
Ezen a videón az Avant Grand N3 látható:De hogy rosszat is mondjak. A zongora képes 1 egész darab zeneművet eltárolni MIDI-ben, 300kbyte-os méretben. Ez egy középkategóriás autó áráért elég sovány, egy SD kártyás lehetőség meg valami WAV/AIFF mentés nem lett volna hülyeség.
A hangszer várhatóan 2009. júliusában kerülhet a boltokba. Listaára 20000 USD, de láttam üzletet, ahol 17000 USD-ért is hirdették. Reméljük a Yamaha kihozza az idei Hangfoglalásra és HZ elnyomhatja rajta a Watermelon Mant :)
| Gyártó: | |
| Műveletek: | |
| Cimkék: |
Kapcsolódó tartalmak
- Hír Válság: a Petrof, mint bútorgyártó
- Partnerünktől Nagyzongora kétszázezerért
- Partnerünktől Ma nyit a frankfurti Musikmesse
- Partnerünktől Vintage e-zongora, modellezve
- Partnerünktől Itt a hármas Pianoteq
- Partnerünktől Még egy zongoramodell a Pianoteqhez
- Partnerünktől Dömping a Rolandtól
Legfrissebb blogok
-
41 hét 6 nap óta0 hozzászólás
-
42 hét 4 óra óta0 hozzászólás
-
42 hét 4 nap óta10 hozzászólás
-
42 hét 5 nap óta10 hozzászólás
-
42 hét 6 nap óta0 hozzászólás
-
42 hét 6 nap óta0 hozzászólás
-
45 hét 2 nap óta3 hozzászólás
Friss hozzászólások
- köszönöm szépen a választ
1 óra 7 perc - Hát szerintem biztos, hogy
1 nap 19 óra - Te, én Harley Bentont tuti
1 nap 20 óra - Fogalmam nincs, nem ismerem a
1 nap 20 óra - SG-ből az Epiphone g400 meg a
1 nap 20 óra - Szerintem a GnR hangzás a
1 nap 21 óra - Venni vagy nem venni?
2 nap 14 óra - Venni vagy nem venni?
2 nap 14 óra - hello kezdő sg gitárt
1 hét 11 perc - Helló,
Vennék egy Harley
1 hét 1 nap
Kulcsszavak
-
48 hét 1 nap óta8 hozzászólás
-
50 hét 2 nap óta13 hozzászólás
-
50 hét 2 nap óta0 hozzászólás
-
50 hét 3 nap óta0 hozzászólás
-
50 hét 4 nap óta10 hozzászólás
-
1 év 50 hét óta







Te mit gondolsz erről?