DBZ Imperial gitár ígyenceknek
A DBZ Guitars még nincs egy éves, de ez idő alatt annyi – valóban látványos, hasznos – újítást vezetett be, amiből más gyártók 10 évig is elvegetálnak. Látszik, hogy az öreg Dean B. Zelinsky nem tudott kibontakozni egykori cégénél, hiszen az első példányoknak már készen kellett lenniük, hogy ilyen hamar be lehessen vezetni. Vagy fusiban összerakott egy időgépet is a fészerben.
A következő nagy durr az Imperial névre hallgat. Formája a nagyméretű, üreges testű gitárokra hasonlít, de itt nincs szó üregekről. Hogy ne kelljen díjbírkózó hát hozzá, lemarták a test vastagságát annyira, hogy a legvékonyabb pontján ez 5/8" (megközelítőleg 1,6 cm). „– Ilyen gitárt még senki sem készített, ezért természetes, hogy olyan hangokat fogsz kihallani belőle, amit még sosem” – mondta Zelinsky mester.
„Az Imperialt egy olyan gitár, amit már a pályám kezdetén el akartam készíteni. Amikor akusztikusan, hangosítás nélkül játszol rajta, akkor egy természetes, zengő karaktert kapsz, olyan, mintha egy nagy rezgő-vibráló lap lenne. Hihetetlenül élettel teli hangszer, ha egy olyan gitárt keresel, ami extrém dolgokat hoz ki belőled és lendületet ad, keresve sem találnál jobbat az Imperialnál. Rock, jazz, blues és country zenészek igazolni fognak, hogy ez kölök könyörög, hogy játszanak vele. A 32 éves karrierem során az Imperial a legsokoldalúbb gitár, amit terveztem.
Tulajdonságok
A DBZ megkülönböztet USA és import modelleket (anyu neee!). Elvileg csak annyi a különbség, hogy az USA darabok egzotikus keményfából készült toppal is rendelhetők
- tömör mahagóni test, legvastagabb pontján 1,6cm
- mahagóni ragasztott nyak
- rózsafa fogólap 22 érintővel, 24,75"-os skálahosszal
- az Imperialhoz igazított DBZB / DBZ5
- hangerő, hangszín potik és 3-állású pickupkapcsoló
- Sperzel kulcsok
- krómozott, fekete vagy aranyszínű szerelékek
- Színek: fekete, fehér, vörös, cherryburst, honeyburst, áttetsző zöld, áttetsző kék, áttetsző vörös, áttetsző bíbor, retro sunburst, natúr, goldtop. Az egzotikus fa topokról még nincs infóm.
Ajánlott fogyasztói ára 3999 USD, a minimálár 2229 USD. (Most gyorsan ki is lehet számolni, hogy mekkora a haszonkulcs, hiszen a „dömpingtörvény” miatt beszerzési ár alatt az USA-ban sem szabad értékesíteni.)
| Gyártó: | |
| Műveletek: | |
| Cimkék: |
Kapcsolódó tartalmak
- Hír Új Fender elektroakusztikus gitárok: Kingman 10, CD280SCE, CD290SCE, CD360SCE
- Hír Gitár krokodilbőrben? DBZ Croc Skin Bolero
- Hír DBZ „Dark Side of Dean” termékvonal: Venom, Bird of Prey, Halcyon
- Hír NAMM 2009-es Ibanez újdonságok: két balkezes JS1200L és JEM7VL gitárok
- Hír Gibson Les Paul Standard Billy Gibbons „Pearly Gates” Signature
- Hír Nem kell a Bigsby? Itt a fix húrlábas PRS Starla Stoptail
- Blog LIMS 2009: Taylor T3 és T5 bemutató
Legfrissebb blogok
-
41 hét 6 nap óta0 hozzászólás
-
42 hét 4 óra óta0 hozzászólás
-
42 hét 4 nap óta10 hozzászólás
-
42 hét 5 nap óta10 hozzászólás
-
42 hét 6 nap óta0 hozzászólás
-
42 hét 6 nap óta0 hozzászólás
-
45 hét 2 nap óta3 hozzászólás
Friss hozzászólások
- köszönöm szépen a választ
1 óra 8 perc - Hát szerintem biztos, hogy
1 nap 19 óra - Te, én Harley Bentont tuti
1 nap 20 óra - Fogalmam nincs, nem ismerem a
1 nap 20 óra - SG-ből az Epiphone g400 meg a
1 nap 21 óra - Szerintem a GnR hangzás a
1 nap 21 óra - Venni vagy nem venni?
2 nap 14 óra - Venni vagy nem venni?
2 nap 14 óra - hello kezdő sg gitárt
1 hét 13 perc - Helló,
Vennék egy Harley
1 hét 1 nap
Kulcsszavak
-
48 hét 1 nap óta8 hozzászólás
-
50 hét 2 nap óta13 hozzászólás
-
50 hét 2 nap óta0 hozzászólás
-
50 hét 3 nap óta0 hozzászólás
-
50 hét 4 nap óta10 hozzászólás
-
1 év 50 hét óta






Ez már tényleg péklapát :D
Ez már tényleg péklapát :D
4000 usd. veszel nekem egyet
4000 usd. veszel nekem egyet a névnapomra? :)
Áá, ennyi pénzt vétek
Áá, ennyi pénzt vétek külföldre vinni, idehaza is összerakják neked.
össze, csak azt nem lehet
össze, csak azt nem lehet eladni, ha kell a lóvé :)
Inkább mennék az utcára, mint
Inkább mennék az utcára, mint eladni álmaim gitárját.
Fiatalság, gazdagság = DBZ
Fiatalság, gazdagság = DBZ Imperial?
ezt a lapátot legalább a
ezt a lapátot legalább a kiskölyök is elbírja. lehet én kaptam a sok bányászatban gerincferdülést, de nekem az egész napi légkalapács után nem bírja a hátam a sokkilós "ezszólfaszán" gitárokat.
Te mit gondolsz erről?